Príma Autógáz Gázrendelés

Az autógáz, mint üzemanyag

Az autógáz egyik legfontosabb tulajdonsága a benzinnel és a diesellel szemben, hogy környezetkímélőbb. Az LPG kipufogógáz nitrogénmonoxid (NOX) tartalma csak kb. 20%-a a benzinmotorénak, a szén-dioxid (CO2) kibocsátása is kb. 10-15%-kal alacsonyabb, a szénmonoxid (CO) értéke pedig szinte nulla.

Mivel az autógáz a hengertérbe már gáz halmazállapotban érkezik, ezért tökéletesen elkeveredik a levegővel, vagyis tökéletesebben is ég. Továbbá az LPG magas oktánszáma miatt (100 és feletti!), nem tartalmaz kopáscsökkentő anyagokat, vagyis a kipufogógázban kevesebb a rákkeltő anyag, szilárd rész pedig egyáltalán nincs.

Ráadásul a levegőbe kerülő LPG égéstermékeknek kedvezőbb a kémiai összetétele (könnyebben semlegesíthetők), miáltal az ilyen motorok zárt térben is üzemeltethetők. (például gázüzemű targonca)
Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a gázüzemű autók literben mért fogyasztásánál az LPG-nek átlagosan kb. 10-20%-kal magasabb a fogyasztása, mint a benzines járműveknek. (Az újabb típusú gázrendszerek esetében ez az arány inkább 10% körüli) Így egy liter autógáz -átszámítva- nagyjából 0,8-0,9 liter benzinnek felel meg.

Viszont a tökéletesebb égésnek köszönhetően csökken az olajfogyasztás mértéke: két olajcsere között hosszabb idő telik el, több út tehető meg. Ezáltal megint csak olcsóbb és környezetkímélőbb, mint a benzin.



Üzemeltessen autógáz kutat

Rendelkezik megfelelő nagyságú és műszaki adottságú területtel, ami forgalmas helyen található? Szeretne új bevételi lehetőséget? Üzemeltessen autógázkutat!
Vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot az alábbi űrlapon és kérje ajánlatunkat!